Egy héttel később…

2014 március 2. | Szerző: LénA |

Gézával volt egy olyan típusú veszekedésünk, amelynek végén lángba borult aggyal indultam kirámolni az első utamba kerülő élelmiszerüzletet. Külön konyha, nincs mese. Ez is csak addig volt jó, míg az általam bevásárolt cuccokból megfőztem, és hát  úgy gondoltam, jogom van  ebből  a kajából annak adni, akinek én akarok, mert a gázon és a vízen kívül mindent én szereztem hozzá. Géza nem így gondolta, ennek lett egyenes következménye, hogy hétfő óta jövőbeli sógornőmnek és vele együtt az egész családnak én főzök, Nándinál. A dolog nagyon bejött, és lubickolok a főzőtudományom magasztalásában, és mondhatom, elégedett mindenki.

 

Azért persze ez nem egy habos torta még mindig, férjem legújabb adaptációja a “sokba kerültél nekem, és én azért dolgoztam, mert te két kézzel szórtad a pénzt!” Na, ezt hallgatva (mint egy beakadt lemezt), csak azért nem röhögtem el magam, mert bevallom, bevettem két szem nyugtatót egy órával a “haza”jövetel előtt.

Aha. Mikor összejöttünk 150 ezer ft volt az A hitele. Amiből akkor lett 300, mikor felmondták a B hitelét, és neki egy összegben ki kellett fizetnie. A teljes összeget viszont úgy tudta kifizetni, hogy a családján, rajtunk spórolt. “két munkahelyre jártam el!” – Na igen, hogy az egyik jövedelmet eldobálhassa a játékgépbe. Keserűen jegyeztem meg Nándinak, hogy én akkor mondtam, szóltam neki, hogy nem lesz jó vége, de el sem jutott a füléig.

Most már tudom,  kár is emészteni magamat ezen múltba nyúló vádaskodásokon, meg sár dobálni sincs értelme. Ma bezártam egy ajtót…