Szeretlek!!!!

2014 március 19. | Szerző: LénA

Mostanában sok időm van agyalni – hiába no, azért nem tudok ide ülni, mert tavasz van, és bejöttek az alkalmi melók – pl. lépcsőház takarítás, vagy főzőcskézés közben, és végre, három hónap után eljutottam addig, hogy felfogjam: Nándi tényleg szeret!

Igen, erre vártam egész életemben, hogy ne már mindig én legyek az, aki “jobban szeret”, aki ki is mondja, aki bizonytalan abban, mit érez a másik. Mert biztos szeret, ha elvesz feleségül, ugye? Géza olyan ritkán mondta ki a bűvös  szót, hogy elég hozzá egy kezem is, ha meg akarom számolni. Sőt, talán egy ujjam, ha jól belegondolok. Ő nem a szavak embere. Na persze. Csak akkor, ha pocskondiázni kell, vagy leszólni, mert azt tökéletesen elsajátította.

Nándi ezzel szemben nem fukarkodik a bókokkal, és a szép szavakkal. Sokszor van úgy, hogy egyszerre szólalunk meg: Szeretlek. És tényleg szeret, nem is olyan rövid ideje. A pasiknál ez valahogy másként van, de már tudom, sokkal régebben kiszúrt, mint ahogy ez nekem feltűnt. Elért. És most már tudom, miért mutatott be korábban a testvérének, mint hogy az ágyába döntött volna. Mert már akkor tudta, mit akar tőlem: mindent. Nem csak néhány kellemes órát, ő velem akart lenni. És igen, mindent képes ezért megtenni, hogy az övé legyek. Vele, mellette legyek, mert így vagyunk ketten együtt jók. Nagyon jók.

Ma délután szerelmeskedés közben beragyogott minket a nap. Olyan csodás vele, még mindig annyira őrülten eszméletlen, hogy az szinte álomszerű. Érdekes tapasztalat teljesen feloldódva ölelni, csókolni, élvezni az együttlét minden pillanatát. Olyan meglepő, itt vagyok “vén fejjel”, és most jött el az ideje ennek is. Azt mondta nekem, én vagyok az igaz szerelme. És most már tudom, nekem pedig Nándi a nagy Ő. Bárcsak Géza is megtalálná az övét, és boldog lehetne! Persze ehhez meg kell tanulnia elfogadni azt, amit más nyújtani tud felé. Sajna ez a legnehezebb dolog a számára.

Házasodunk!!!!!

2014 március 13. | Szerző: LénA

Amikor sokadszorra is csalódnom kell, mert négy gyerekkel négyszerese az albérlet kiadásának kockázata, azaz NEM, köszi de majd másnak kiadjuk a lakást, szóval olyankor elmegy az ember kedve mindentől, és csak egy hozzám hasonlóan szerelmes, és belém zsongott férfi képes ezt a katatón állapotot elmulasztani. Csodásan ért hozzá, hogy terelje el a figyelmemet, és hogyan varázsoljon mosolyt borús ábrázatomra.

 

Nem csak én vagyok ám benne a lakáskeresésben, hanem a reménybeli sógornőm is, és ennek ma kézzel fogható eredménye is lett. Mivel hasonlóan sikertelen volt a gyerekek létszáma miatt, más megoldásra gondolt. Ma pedig megnéztük a reménybeli otthonunkat. Csodálatos! Bútorzva vesszük meg, segítséggel, de a miénk lesz, és így heteken belül összeköltözhetünk Nándival! Annyira boldog vagyok, hogy arra nincs is szó! Remélem, minden gyorsan lerendeződik, és hamarosan költözünk. Remélem, ez már csak egy-két hét lesz! Annyit kibírok!

 

Ezt március ötödikén mentettem el vázlatként. Az idő lassan telik, kivéve, mikor Nándival töltöm, mert akkor rohan, egy óra alatt eltelik négy-öt is akár. Ugye, ismerős? A szerelem kegyelmi állapota, és erre most szükségem is van, mert az élet mérlegén bizony a nagy mindenható az egyensúlyra törekszik. Jelen esetben ez annyit tesz, hogy ami jó történik velem, arra kegyetlenül jön Géza, és mindaz, ami még a házasság címszó alatt fut. Illúziói senkinek ne legyenek, amilyen sokat lehet, annyit töltök a családi “fészken” kívül, mert Géza beszélgetései lekorlátozódtak arra a monológra, mely ekképp hangzik:

“Nekem csak a gyerekek maradnak, háromért hármat, csak az ő érdeküket nézem, azt akarom, ami nekik a legjobb” .

 

A háromért hármat bővebben is sikerült kifejtetni vele. Úgy érti, nekem ott lesz a nagylányom, Nándi, és az új élet. Ja, értem. Most bezzeg elillantak a “Te akartad jobban őket, tudtad, mit vállalsz” kezdetű, és lényegében arról szóló mondatok hogy ő bizony nem fog felkelni a forma egy nézése közben teát adni a gyereknek, akkor sem, ha én aznap épp hajnali háromtól voltam talpon…

 

A nap kellemesebb részét tervezéssel töltjük, Nándival.:

Nem kell tévé.

De, a mi szobánkban lesz.

Nem, oda se.

Na jó, ott se lesz. 🙂

Meg tudom győzni 😀 Már kezdem nemcsak megszokni, de el is hinni, hogy én vagyok az igaz  szerelme, és még soha, senkit nem szeret így, mint engem. Csodálatos még mindig, és alig várom, hogy megkapjuk a kulcsokat. Én már holnap költöznék. 🙂

Egy héttel később…

2014 március 2. | Szerző: LénA

Gézával volt egy olyan típusú veszekedésünk, amelynek végén lángba borult aggyal indultam kirámolni az első utamba kerülő élelmiszerüzletet. Külön konyha, nincs mese. Ez is csak addig volt jó, míg az általam bevásárolt cuccokból megfőztem, és hát  úgy gondoltam, jogom van  ebből  a kajából annak adni, akinek én akarok, mert a gázon és a vízen kívül mindent én szereztem hozzá. Géza nem így gondolta, ennek lett egyenes következménye, hogy hétfő óta jövőbeli sógornőmnek és vele együtt az egész családnak én főzök, Nándinál. A dolog nagyon bejött, és lubickolok a főzőtudományom magasztalásában, és mondhatom, elégedett mindenki.

 

Azért persze ez nem egy habos torta még mindig, férjem legújabb adaptációja a “sokba kerültél nekem, és én azért dolgoztam, mert te két kézzel szórtad a pénzt!” Na, ezt hallgatva (mint egy beakadt lemezt), csak azért nem röhögtem el magam, mert bevallom, bevettem két szem nyugtatót egy órával a “haza”jövetel előtt.

Aha. Mikor összejöttünk 150 ezer ft volt az A hitele. Amiből akkor lett 300, mikor felmondták a B hitelét, és neki egy összegben ki kellett fizetnie. A teljes összeget viszont úgy tudta kifizetni, hogy a családján, rajtunk spórolt. “két munkahelyre jártam el!” – Na igen, hogy az egyik jövedelmet eldobálhassa a játékgépbe. Keserűen jegyeztem meg Nándinak, hogy én akkor mondtam, szóltam neki, hogy nem lesz jó vége, de el sem jutott a füléig.

Most már tudom,  kár is emészteni magamat ezen múltba nyúló vádaskodásokon, meg sár dobálni sincs értelme. Ma bezártam egy ajtót…