Külön utakon

2014 február 13. | Szerző: LénA |

Szőke királyomnak meg kell küzdenie ugyanúgy a démonjaival, mint nekem. Én azt hiszem, túl vagyok a nehezén, és olyan kemény lettem, mint az edzett acél, kis költői túlzással élve simára csiszolt, borotvaéles és halálos pengévé  kovácsolt mai koromra az élet.  De ő még előtte áll ennek. Az elmúlt napok alatt sok minden felmerült vele kapcsolatban bennem, és megíródott az elbocsátó szép üzenet.

Nem tudtam bízni benne, mert sajnos nem volt elég erős. Így vasárnap nem túl reményteli szívvel indultam el a nővéréhez, abban a betonbiztos hitben, hogy mi ma bizony nem találkozunk. Hát, szégyen, vagy sem, kitálaltam Marikának, hogy kérlek, ez és ez volt, ő meg… Minden intim titkunk elárulja, bárkinek, ha iszik. Mert ivott. És én ezen teljesen eldurrantam. Nagyon. Be akartam komolyan fejezni, és bármennyire is szerettem, ezt nem akartam megint. mert a nagylány apja sem bántott, csak ha ivott. Nem vagyok hajlandó megint beleesni egy rossz, a pia miatt tönkremenő kapcsolatba.

 

Egészen addig jól is ment a dolog, míg Ő meg nem érkezett. Habár igyekeztem nem Nándira nézni, a jelenléte elég volt ahhoz, hogy elgyöngüljön a szívem, és Marika jelenléte meg ahhoz, hogy ne ugorjak a nyakába, nyomjak le két hatalmas pofont, és csókoljam utána össze. Viszont megkapta a kiosztást:

“Léna a tűzbe menne érted, szeret, és ő az egyetlen esélyed, hogy normális életed legyen!

Önként. Elvonóra. Helyrejöttök külön, és akkor együtt… Te most egy rossz pont vagy az ő életében, de ha lája, hogy van értelme, kitart!”

 

Ezek, címszavakban. Tegnap szakítottunk. Hivatalosan, a külvilág felé próbálom ezt leadni, de nem megy. Szeretem, csessze meg, és igen, titokban találkozunk. Ma már mert adni egy puszit. 🙂 Nincs csók, csak egy gyors, lopott ölelés. Hiányzik nekem, de muszáj volt sarokba szorítani. Mert igenis vele akarok lenni. De ehhez neki is meg kell a maga harcait vívni, és végül elnyerjük majd a jutalmat: egymást. Tisztán, függetlenül, és erősen. Egymásért kitartóan, együtt, közösen, bízva, és letudva a múlt démonjait. Külön kell megerősödni, hogy együtt majd legyőzhetetlenek legyünk.

 

És egy újabb hír: Nincs baba. Hála a magasságosnak! Igazából a pirosló paca láttán elöntő megkönnyebbülés egyből tudatosította,  hányadán is állok a kényes kérdéssel.

 

-Hétfő-