Köszönet értük, nektek, mindenért!

2014 február 8. | Szerző: LénA |

Békés, nyugalmas este van. Érdekes módon ki vannak simulva az idegeim, pedig ez a mai nap nem volt épp a kedvenceim közül való. Persze, nem mintha mostanában bármelyik is az lenne, de vannak igazán jó pillanataim is.

Meséltem a babagyűjtő dilimről dióhéjban. Hát,  2011 Augusztusában indítottam a blogomat (egy másik platformon), ami azóta rendesen elszabadult, és csodás kis közösséget vonzott be.  Nagyképűnek tűnhet, ha azt mondom, van szerepem abban, hogy elkezdődött valami, ami nekem amolyan végcél: hogy a Barbie babák ne csak a negatív jelzőket kapják már! Akik csatlakoztak a babagyűjtemény nyílt bemutatásához, mind-mind fantasztikus emberek, Isteni tehetséggel! Babaruhákat készítenek, háztartási “hulladékból” bútort, sőt, van aki agyagból csodálatos mini süteményeket, és kajákat is készít. Nos, a mi világunkban Barbie a kreatív énünk eszköze. Ruházzuk, lakberendezzük, asztaloskodunk, építészkedünk, és történeteket készítünk, mindenki a maga egyedi személyiségét adva bele. Jó, mert nincs két egyforma, és mert mindenkié érdekes, izgalmas, és kíváncsian várjuk, hogyan folytatódik. Nos, ebbe az idillbe robbant a cuccolás. Menekíteni kellett a kedveseimet, és az értékeseket, mindössze a két leg-legkedvencebb maradt itthon, meg az apróságok. És akkor jött az összefogás ereje!

 

Visszatérve az eredeti mondandómhoz: tavaly augusztusban megrendeztük az első babagyűjtő talit, ami Füzesabonyban volt, és a barátnőm -mondhatni testvérem- otthonában lett megtartva. Gézának nagyjából három hónapon keresztül hetente kétszer ellőttem, hogy “aug. 25-én elmegyünk, és csak 27-én jövünk haza”, de a tali hetének hétfőjén úgy nézett rám, mint borjú az új kapura. Ha szégyen, ha nem, pénteken a Füzesabony felé tartó buszon ülve sírva fakadtam. Hogy igen, itt vagyunk, megyünk, megcsináljuk. Csodás érzés volt! Az egész ottlét, a találkozó, a többiek. Megismertük egymást, miközben még sosem láttuk a másikat, és egyből megvolt az a közös hang, pedig féltünk, majd ülünk ott, mint a sült hal. Mindenkinek kellemes emlék maradt, és az idén nálam lesz a következő találkozó. Azt írtam ki, az otthonomban. Ahol még most is dekkolok, minden, csak nem otthon. Számomra soha nem is volt az.

Tehát, a gyűjteményes blogomba végül kiírtam, hogy eladom a drága babáimat.  És akkor megtörtént, összefogtak értem a babás barátaim!  A tesóbarátnőm megvett tőlem pár holmit, hála érte, hogy hozzá kerülnek! Majd csodálatos volt olvasni, ahogy az egyikük felajánlja: megveszi  tőlem a nagyi babát ( külföldről hozattam be, itthon olyan ritka), és bármikor visszavehetem, a másik megadta egy nagyszerű oldal  elérhetőségét, amiről frankó kis felvilágosítást, és ha kell, tanácsot is kapok, és jött felajánlás a másik  eladásra kínált babám helyett egy ugyanolyan.  Nincs annál jobb érzés, mikor írnak, megveszik a babát, és tudod, jó helyre kerül, pláne, mikor írnak, hogy ha bármit tudnak, segítenek.

Köszönet értük! Ők azok, akik beálltak körém, és nem is tudják, de a hónom alá nyúlva húznak felfelé, hogy megint a talpamon álljak. Soha nem tudom nekik eléggé meghálálni!

 

Köszönet minden biztatásért, és támogatásért, mindenkinek!