Ha harc, hát legyen harc!

2014 február 4. | Szerző: LénA |

Az életem jelenleg olyan, mint egy hullámvasút.  Fent és lent, a felhők magasságából olyan hirtelen zuhanok lefelé, hogy ha nem lenne meg az a hihetetlenül erős biztonsági övem, már kizuhantam volna, és egész biztosan  vagy meghalok -a saját kezem által-, vagy a diliházban kötök ki.

Már évekkel ezelőtt megmondta a dilidoki, hogy én egy túlélő vagyok. A bérmakeresztanyám szintén jó párszor biztosított arról, hihetetlen erős vagyok, ezt, amit én, kevesen csinálták volna végig.

Mindkettőnek igaza volt. Szerelmes voltam, őrülten, ragaszkodóan, elvakultan. Olyannyira elvakultan, hogy elhittem az első pofon után: azért kaptam, mert csúnyán beszéltem! Próbáltam hanyagolni a “francba” szót, emiatt repült az első füles. Aztán jött a következő. Akkor eljöttem, de annyira szerettem, és ő annyira ígérte, többet nem fog bántani, hogy egy hét múlva megint “otthon” voltam. Taknyos kölyökként, a tizenhatot betöltve szöktem hozzá, ő ugyanis nagyon jól tudta, mit akar: Egy kedvére nevelhető feleséget. Házicselédet, ágyrabszolgát, mutogatható kelléket. Kaptam jegygyűrűt, és én bolond, olyan boldog voltam, mint még soha.

És elhittem, nem kellek senkinek. És tűrtem, hogy a szemüvegemet levegye, nem törődve azzal, én bizony nagyon rosszul látok nélküle. Csak azért, nehogy már megbámuljak egy fiatalabb fickót. 33 év volt köztünk a korkülönbség, és úgy tűnik az sem jött be, mikor csak 9 évvel lett idősebb A FÉRFI.

 

Jelen idő:

A felhők közt Nándival vagyok, aki minden reggel jön, megszeretget, és ez őrülten jó. Megnyugtat, ha a karjai ölelnek, és kerek a világ.  Vele olyan jó. Csöndes, összebújós, és szex nélkül is nagyszerű.

Aztán jön a kétszázas fordulat: a héten jön a gyerekvédelmis, takaríts b*zd meg, mert olyan riogatásokat kapok, hogy ha akarják, belekötnek bármibe, és viszik a gyerekeimet. Ezek fényében bizony még a nem létező port is naponta kétszer törlöm a szekrény tetejétől, miközben úgy remeg a kezem, mint egy rossz alkoholistáé, kora reggel…

Szerencsére ma megjött a hölgy. A gyerekek közt, mosolyogva közli, ezt a helyzetet én csináltam, szóval oldjam meg. Mondom, mi van? Ja, hogy igen, beleuntam abba, ami itt évekig ment. Akkor intézzem ahogy tudom. Az nem a gyerek érdeke, hogy velem maradjanak. Nem számít, hogy az új párkapcsolatom, amellyel igenis, napokon belül új életet akartam kezdeni, vele hatosban, hogy ő mit tesz. Nem. Menjek dolgozni, és sz*rjam már le, hogy a három kicsi gyerekemet az apjuk eltakarítja a közelemből, már most ellenem uszítja őket – azt hiszem az, hogy a fiam a nő előtt meséli: “apa azt mondta este, hogy anya meg te a mi kajánkat eszitek” (a te a nagylányom) már beletartozik ebbe a kategóriába. Szóval erre már csak hab a tortán, hogy a kőkeményen megspórolt pénzemet az e havi egyébbel együtt elvette tőlem. Ne szépítsük, kilopta a pénztárcámból….

 

Öt óra, a postán. Ott picsogok, miközben Nándi tehetetlenül néz. Utálja, ha bőgök, de igenis nagyon rosszul érint, hogy én leveszem az összes pénzt a számláról, hogy azonnal fizethessünk, ha mehetünk, mert a hétvégén már együtt szerettem volna lakni vele. Ha csak erre gondolok, tényleg bőghetnékem támad, mert miért is ne?

 

A padlóról felfelé visz a vonat. És most Nándi az, akiből erőt merítettem. Lenyugodtam mellette, vettem pár mély levegőt, és elsétáltunk kéz a kézben a munkaügyi központhoz. Igen, még most is ott van narancsszín plakáton a hirdetés: Azonnali kezdéssel! Még szerencse, hogy dolgoztam már baromfi-feldolgozóban, így tudom, mire számoljak. És nem adjuk fel a költözést. Fájó szívvel ugyan, de elkezdtem meghirdetni a babáimat. El kell adjam őket, és mihamarabb össze kell kaparjam azt a nyolcvanezret, amit kilopott tőlem, míg mosogattam. Ez  Géza. Ide süllyedt. Lop. Tőlem…  Így pénzzé teszem a gyűjteményem kedves darabjait.

 

Egy korszak lezárult, és felveszem a kesztyűt. De biz’ Isten, olyat vágok oda neki, amitől nemcsak padlóra kerül, de többet onnan fel sem áll. Mert ÉN erős vagyok! És ÉN túlélő vagyok! Ő meg csak egy nyomorult kis féreg, aki az ÉN hátamon mászott fel oda, ahol most van.

Meséltem már, hogy apósom csak akkor írt alá kezesnek a drága egy szem fiacskája részére, mikor összejöttünk? Lesz pénzem, hogy olyan ügyvédet fogadjak, aki kijárja azt, hogy mi a szerződéskötéskor egy lakcímen laktunk, szóval lehet, jár innen nekem is valami. Nem kellett volna, de mondtam, felveszem a kesztyűt. Ezen a harctéren kőkemény edzést kaptam, és amilyen a mosdó, olyan a törölköző.

 

Ha harc, hát legyen harc!