Fel, fel, a végtelenbe és tovább!
2014 február 15. | Szerző: LénA
Endorfin felhők. Szikrázó napsütés, tavaszi hangulat, siker siker hátán, mosoly, béke, és ragyogás. A napjaim egyre jobbak, pláne, mikor megtudok biztató infókat, mint például azt, hamarosan jól jövedelmező varrásba is belefoghatok. Fantasztikus! Tehát megoldódik a munkahely problémám.
Aztán ott van a másik, ami a párkapcsolati része az életemnek. Nándi tegnap volt egy hölgynél. Igazából nem tudom, kicsoda, és mit is csinál, de valami meditációs és lelkis dolog, na meg ami nagyon megmaradt, az a számmisztika. Életem szerelme teljesen feldobva számolt be arról, mennyire összeillünk. Az én találkozóm pénteken fél nyolckor esedékes.
Szombat
Az elmúlt hét összességében nagyon élménydús volt, nem hiába maradtam el az írással napok óta. Tehát, Nándival minden délután titokban találkoztunk. Ez idő alatt letudtam a nehéz napjaimat is, és közbe jött egy Valentin nap is. Én tegnap voltam Marcsinál, fél nyolctól fél tizenkettőig ott ültem. Így visszagondolva, ő amolyan lélekgyógyász. Nagyon sokat segített nekem, pláne, mikor kiderült, Nándi retteg attól, hogy engem elveszít, és nagyon szeret. Mellettem bármire képes, és habár rengeteg munkát kell fektetnem a kapcsolatunkba, képes leszek erre, mert meg tudom kétszerezni a bennem rejlő erőt. Jelentem, megtörtént. 24 óra telt el, és tényleg képes vagyok túlszárnyalni önmagam.
Tegnap mindezen kívül Valentin nap is volt. És igen, kaptam egy szeretlek feliratú bögrét, de aminek ennél is jobban örültem, az Nándi telefonban elhangzott kijelentése volt: Az idén feleségül szeretne venni. Aztán minden józan észt sutba dobva három hét után újra egymásba feledkeztünk, ma pedig ellógtuk az egész napot együtt. Kell-e ennél több a szárnyaláshoz? Jelenleg nekem nem 🙂
Kapaszkodj, körmöd szakadtáig!
2014 február 13. | Szerző: LénA
És fogd meg a feléd dobott kötelet, hogy a gödör mélyéről könnyebb legyen a fölfelé vezető út. Persze az is fontos, hogy észrevedd, ha dobnak feléd egy kötelet, na meg az is, amit a dilidokim írt a saját könyvében: ” A gödör mélyén üljünk le, és igyunk meg egy kávét”. Oké. Ezzel szemben én azt állítom: a gödör mélyéről felfelé visz az út, csak azt nem tudod, mikor érsz a mélyére. Én sem éreztem konkrétan azt, hogy na, most ez az a mély, ahol nekem meg kel inni azt a kávét. A fölfelé vezető útról visszatekintve látom, hol kellett volna meginni a képletes feketét, de mint annyi mindent, ezt sem bánom.
Az én gödröm feneke ott volt, mikor kipötyögtettem a három havi béta blokkolómat, azzal nem titkolt hátsó szándékkal, azt mind beveszem (90 szem), és mivel csak 25 milligrammos, a biztos hatás érdekében nemcsak felbontom, de keményen meg is csapolom Géza nagy becsben tartott 10 éve a szekrényen várakozó Jack Daniels-ét. Némi kólával, hogy le bírjam nyelni, és ne rókázzam ki, mielőtt a gyógyszer felszívódna. Mivel nem igazán bírom a piát, eszembe jutott, hogy összetöröm a bogyókat, úgy felgyorsítom a felszívódást, de akkor meg nem tudom bevenni. Szóval, amíg így agyalgattam, jött egy sms: “szeretlek” – csak ez állt benne, és akkor mintha valaki lekevert volna egy hatalmas fülest, úgy tértem észhez. Mi a fenét művelek? Hogy tehetem ezt? Az összes tablettát besöpörtem az első kezembe akadó tasakba, és eltettem nehezebb időkre. Ki tudja, egyszer lehet, nem lesz ami vissza tartson, de akkor volt. Tehát amint megráztam és úgy döntöttem, mégse hagyom magam, szép lassan minden kezdett jobbá lenni.
Géza ideges. Mert látja, ahogy ülök a gépnél, tervezek, szabok-varrok, olyan elemi erővel, ami nem igazán hajtott eddig. Mert azzal foglalkozok, amiben jól érzem magam: pici ruhákat készítek. Szépeket, egyedieket, és a jövőbeli munkaadómnak is elnyertem a tetszését. Mi kell még?
Őszintén, tudom, mi kell. Nándi sms-ei, hívásai. A titkunk még mindig az, mert van egy olyan segítőnk, akinél tudunk lopni pár percet. És most ez is elég, mert láthatom. Még láthatom. Az elvonóra a tanfolyam befejezése után vonul be. Akkor lesz csak igazán kemény, de megcsináljuk. Mert együtt jók leszünk, és bizony meg kell küzdenünk egymásért, azért, hogy boldogok legyünk.
Tényleg megerősödtem. Nyugodt vagyok, és határozott. Tudjátok, a túlélés meg a padlóról felállás sokadszorra már szinte rutinosan megy 🙂
Külön utakon
2014 február 13. | Szerző: LénA
Szőke királyomnak meg kell küzdenie ugyanúgy a démonjaival, mint nekem. Én azt hiszem, túl vagyok a nehezén, és olyan kemény lettem, mint az edzett acél, kis költői túlzással élve simára csiszolt, borotvaéles és halálos pengévé kovácsolt mai koromra az élet. De ő még előtte áll ennek. Az elmúlt napok alatt sok minden felmerült vele kapcsolatban bennem, és megíródott az elbocsátó szép üzenet.
Nem tudtam bízni benne, mert sajnos nem volt elég erős. Így vasárnap nem túl reményteli szívvel indultam el a nővéréhez, abban a betonbiztos hitben, hogy mi ma bizony nem találkozunk. Hát, szégyen, vagy sem, kitálaltam Marikának, hogy kérlek, ez és ez volt, ő meg… Minden intim titkunk elárulja, bárkinek, ha iszik. Mert ivott. És én ezen teljesen eldurrantam. Nagyon. Be akartam komolyan fejezni, és bármennyire is szerettem, ezt nem akartam megint. mert a nagylány apja sem bántott, csak ha ivott. Nem vagyok hajlandó megint beleesni egy rossz, a pia miatt tönkremenő kapcsolatba.
Egészen addig jól is ment a dolog, míg Ő meg nem érkezett. Habár igyekeztem nem Nándira nézni, a jelenléte elég volt ahhoz, hogy elgyöngüljön a szívem, és Marika jelenléte meg ahhoz, hogy ne ugorjak a nyakába, nyomjak le két hatalmas pofont, és csókoljam utána össze. Viszont megkapta a kiosztást:
“Léna a tűzbe menne érted, szeret, és ő az egyetlen esélyed, hogy normális életed legyen!
Önként. Elvonóra. Helyrejöttök külön, és akkor együtt… Te most egy rossz pont vagy az ő életében, de ha lája, hogy van értelme, kitart!”
Ezek, címszavakban. Tegnap szakítottunk. Hivatalosan, a külvilág felé próbálom ezt leadni, de nem megy. Szeretem, csessze meg, és igen, titokban találkozunk. Ma már mert adni egy puszit. 🙂 Nincs csók, csak egy gyors, lopott ölelés. Hiányzik nekem, de muszáj volt sarokba szorítani. Mert igenis vele akarok lenni. De ehhez neki is meg kell a maga harcait vívni, és végül elnyerjük majd a jutalmat: egymást. Tisztán, függetlenül, és erősen. Egymásért kitartóan, együtt, közösen, bízva, és letudva a múlt démonjait. Külön kell megerősödni, hogy együtt majd legyőzhetetlenek legyünk.
És egy újabb hír: Nincs baba. Hála a magasságosnak! Igazából a pirosló paca láttán elöntő megkönnyebbülés egyből tudatosította, hányadán is állok a kényes kérdéssel.
-Hétfő-
Köszönet értük, nektek, mindenért!
2014 február 8. | Szerző: LénA
Békés, nyugalmas este van. Érdekes módon ki vannak simulva az idegeim, pedig ez a mai nap nem volt épp a kedvenceim közül való. Persze, nem mintha mostanában bármelyik is az lenne, de vannak igazán jó pillanataim is.
Meséltem a babagyűjtő dilimről dióhéjban. Hát, 2011 Augusztusában indítottam a blogomat (egy másik platformon), ami azóta rendesen elszabadult, és csodás kis közösséget vonzott be. Nagyképűnek tűnhet, ha azt mondom, van szerepem abban, hogy elkezdődött valami, ami nekem amolyan végcél: hogy a Barbie babák ne csak a negatív jelzőket kapják már! Akik csatlakoztak a babagyűjtemény nyílt bemutatásához, mind-mind fantasztikus emberek, Isteni tehetséggel! Babaruhákat készítenek, háztartási “hulladékból” bútort, sőt, van aki agyagból csodálatos mini süteményeket, és kajákat is készít. Nos, a mi világunkban Barbie a kreatív énünk eszköze. Ruházzuk, lakberendezzük, asztaloskodunk, építészkedünk, és történeteket készítünk, mindenki a maga egyedi személyiségét adva bele. Jó, mert nincs két egyforma, és mert mindenkié érdekes, izgalmas, és kíváncsian várjuk, hogyan folytatódik. Nos, ebbe az idillbe robbant a cuccolás. Menekíteni kellett a kedveseimet, és az értékeseket, mindössze a két leg-legkedvencebb maradt itthon, meg az apróságok. És akkor jött az összefogás ereje!
Visszatérve az eredeti mondandómhoz: tavaly augusztusban megrendeztük az első babagyűjtő talit, ami Füzesabonyban volt, és a barátnőm -mondhatni testvérem- otthonában lett megtartva. Gézának nagyjából három hónapon keresztül hetente kétszer ellőttem, hogy “aug. 25-én elmegyünk, és csak 27-én jövünk haza”, de a tali hetének hétfőjén úgy nézett rám, mint borjú az új kapura. Ha szégyen, ha nem, pénteken a Füzesabony felé tartó buszon ülve sírva fakadtam. Hogy igen, itt vagyunk, megyünk, megcsináljuk. Csodás érzés volt! Az egész ottlét, a találkozó, a többiek. Megismertük egymást, miközben még sosem láttuk a másikat, és egyből megvolt az a közös hang, pedig féltünk, majd ülünk ott, mint a sült hal. Mindenkinek kellemes emlék maradt, és az idén nálam lesz a következő találkozó. Azt írtam ki, az otthonomban. Ahol még most is dekkolok, minden, csak nem otthon. Számomra soha nem is volt az.
Tehát, a gyűjteményes blogomba végül kiírtam, hogy eladom a drága babáimat. És akkor megtörtént, összefogtak értem a babás barátaim! A tesóbarátnőm megvett tőlem pár holmit, hála érte, hogy hozzá kerülnek! Majd csodálatos volt olvasni, ahogy az egyikük felajánlja: megveszi tőlem a nagyi babát ( külföldről hozattam be, itthon olyan ritka), és bármikor visszavehetem, a másik megadta egy nagyszerű oldal elérhetőségét, amiről frankó kis felvilágosítást, és ha kell, tanácsot is kapok, és jött felajánlás a másik eladásra kínált babám helyett egy ugyanolyan. Nincs annál jobb érzés, mikor írnak, megveszik a babát, és tudod, jó helyre kerül, pláne, mikor írnak, hogy ha bármit tudnak, segítenek.
Köszönet értük! Ők azok, akik beálltak körém, és nem is tudják, de a hónom alá nyúlva húznak felfelé, hogy megint a talpamon álljak. Soha nem tudom nekik eléggé meghálálni!
Köszönet minden biztatásért, és támogatásért, mindenkinek!
Két nap krónikája
2014 február 8. | Szerző: LénA
Február nyolc van. Nem időrendben teszem közzé a bejegyzéseimet, mert többször átfutom, kimaradt-e belőlük valami.
Szóval Nándi nem vette fel a telefont. A hívásinfómban negyvenig csak az ő irányába küldött hívások vannak. Írtam neki pár csúnya smst. Erre felháborodva hívott másnap, de tegnap délután óta megint nem veszi fel a telefont, most meg megint ki is van kapcsolva. Agyrém.
Pénteken rég látott ismerős barátnővel futok össze, és mivel tavasz óta nem láttuk egymást, gyorsan kibeszéljük a legfontosabb történéseket, beülünk egy habos kávéra, és fecsegünk. Annyira meglepő dolgok derülnek ki, hogy már-már nem tűnik véletlennek a találkozás. Például, mennyi az esélye annak, hogy utoljára egy napon jött meg? Janka szerint korán teszteltem, mire védekezésként előadom, á, a 23 napos ciklusra számolva neem. Ő aznap gondolt legkorábban tesztelni. Ja, és ő is pajzsmirigyes, szóval van itt téma bőven. Búcsúzáskor megígérem, bejelölöm a közösségin. Este a gép előtt persze az újabb negatív teszt a téma, mindkét részről. Korán teszteltünk. De mihez képest?? Visszaszámolok, majd úgy döntök, le van ejtve az egész. Van annyi stressz a kis életemben, hogy bőven belefér pár napos késés, szóval tiszta hülye vagyok, meg kidobtam a pénzt tesztre, mikor az árából kenyeret is vehettem volna. Persze, esz az avas, hogy megjöhetne, és legalább emiatt megnyugodhatnék.
Bébi?!
2014 február 8. | Szerző: LénA
36,8! B*zd meg, 36,8!!!!
A pajzsmirigyem nem épp a legjobb formáját hozza, mert hát ugye valahol a tested elkezd fellázadni a lelked megnyomorítása ellen, és mivel én “sokat nyeltem” meg elfojtottam, meg bla-bla-bla, hát ott jött ki a dolog.
Szóval nyolcadikán egy hónapja a bűvös TSH értékem 12,0 volt. a max. referencia érték 4,0 lenne, szóval hurrá, még mindig boldogan vigyorogva gondolok a lelettel a kezemben arra: Ebben a hónapban sem kell vigyázni, továbbra is meddő vagyok ezzel az eredménnyel.
A hibát két szempontból is elkövettem. Az egyik, hogy nem néztem meg alaposabban az FT-4- emet. Az ugyanis tökéletes! És nem vettem figyelembe az univerzum nagy büdös törvényeit sem. Mert ugye ember tervez… Nem hiszek Istenben, de Nánditól megkérdeztem, nem aggódik, ha tényleg babás leszek? A válasza az volt, ha a Jóistenke úgy akarja, jöjjön.
Egészen a mai napig nem is agyaltam ezen, és még bő két hete, az átgyönyörködött éjszaka után is csak vihogtam, mikor a fülembe súgta: ha ebből most nem lesz baba, akkor sosem.
Ma reggel azt hittem, épp akkor jött meg, mikor türelmetlenségemnek köszönhetően szinte erőszakot tettem rajta. Éreztem én is a vér jellegzetes illatát, és szégyelltem is magam, mert milyen ciki már, akkor jön meg, mikor épp… Usgyi a fürdőbe, be a betétet, és mint aki jól végezte dolgát, el is felejtkeztem az egészről. Reggeli rutin lezavarva, itthon megint a két kicsivel, akik köhögés miatt lógnak az oviból. A klotyóra elslisszolva döbbenetes felismerés: NEM (!!!!) menstruálok!!! A betéten reggeli maszatnyomok, és semmi más. Számolok. Az órákat, és a megszokott rutint veszem nagyító alá: Fél hat, hét, nyolc, most kilenc. Semmi görcs. Semmi vérár, mint alapjában szokott. Naptár elő. 25 nap, ez viszont még stimmel, és belefér az össze-vissza ciklusomba, ami 23 és 26 nap körül ugrál. Szóval ne fossál , Léna kedves, nem kell máris a legdurvábbra gondolni. He-he. Hülye vicc lenne.
Dél. A betét üres, görcs nuku. Hőmérő elő, és vár. Az eredmény egy perc alatt megvan digitálisan, én meg remegni kezdek: 36,8. Na ne. Nap közben van. Mióta kiderült ez a betegség, volt párszor, hogy hő-mértem, és eddig nem ment fel 36 fokig az érték, csak mikor beteg voltam. Ahogy jobban lettem, máris 35,8 volt megint.
Mi a tuti ebben? Ez a kismama alaphőm. Ötször voltam terhes, mind az ötször ennyi volt a testhőm. Szóval, ideje vennem egy tesztet, és jöhet az utolsó szakítópróba. Nándi tényleg ezt akarja? Nem mondom, be vagyok rezelve rendesen!
A teszt negatív. Már feltört belőlem a megkönnyebbült sóhaj, mikor eszembe jutott Nándi. telefon elő, pötyögés, megosztani a számomra jó hírt. Hívtam később. Fel sem vette. Ő nem örült ezek szerint…
Ez volt február hatodikán….
Ha harc, hát legyen harc!
2014 február 4. | Szerző: LénA
Az életem jelenleg olyan, mint egy hullámvasút. Fent és lent, a felhők magasságából olyan hirtelen zuhanok lefelé, hogy ha nem lenne meg az a hihetetlenül erős biztonsági övem, már kizuhantam volna, és egész biztosan vagy meghalok -a saját kezem által-, vagy a diliházban kötök ki.
Már évekkel ezelőtt megmondta a dilidoki, hogy én egy túlélő vagyok. A bérmakeresztanyám szintén jó párszor biztosított arról, hihetetlen erős vagyok, ezt, amit én, kevesen csinálták volna végig.
Mindkettőnek igaza volt. Szerelmes voltam, őrülten, ragaszkodóan, elvakultan. Olyannyira elvakultan, hogy elhittem az első pofon után: azért kaptam, mert csúnyán beszéltem! Próbáltam hanyagolni a “francba” szót, emiatt repült az első füles. Aztán jött a következő. Akkor eljöttem, de annyira szerettem, és ő annyira ígérte, többet nem fog bántani, hogy egy hét múlva megint “otthon” voltam. Taknyos kölyökként, a tizenhatot betöltve szöktem hozzá, ő ugyanis nagyon jól tudta, mit akar: Egy kedvére nevelhető feleséget. Házicselédet, ágyrabszolgát, mutogatható kelléket. Kaptam jegygyűrűt, és én bolond, olyan boldog voltam, mint még soha.
És elhittem, nem kellek senkinek. És tűrtem, hogy a szemüvegemet levegye, nem törődve azzal, én bizony nagyon rosszul látok nélküle. Csak azért, nehogy már megbámuljak egy fiatalabb fickót. 33 év volt köztünk a korkülönbség, és úgy tűnik az sem jött be, mikor csak 9 évvel lett idősebb A FÉRFI.
Jelen idő:
A felhők közt Nándival vagyok, aki minden reggel jön, megszeretget, és ez őrülten jó. Megnyugtat, ha a karjai ölelnek, és kerek a világ. Vele olyan jó. Csöndes, összebújós, és szex nélkül is nagyszerű.
Aztán jön a kétszázas fordulat: a héten jön a gyerekvédelmis, takaríts b*zd meg, mert olyan riogatásokat kapok, hogy ha akarják, belekötnek bármibe, és viszik a gyerekeimet. Ezek fényében bizony még a nem létező port is naponta kétszer törlöm a szekrény tetejétől, miközben úgy remeg a kezem, mint egy rossz alkoholistáé, kora reggel…
Szerencsére ma megjött a hölgy. A gyerekek közt, mosolyogva közli, ezt a helyzetet én csináltam, szóval oldjam meg. Mondom, mi van? Ja, hogy igen, beleuntam abba, ami itt évekig ment. Akkor intézzem ahogy tudom. Az nem a gyerek érdeke, hogy velem maradjanak. Nem számít, hogy az új párkapcsolatom, amellyel igenis, napokon belül új életet akartam kezdeni, vele hatosban, hogy ő mit tesz. Nem. Menjek dolgozni, és sz*rjam már le, hogy a három kicsi gyerekemet az apjuk eltakarítja a közelemből, már most ellenem uszítja őket – azt hiszem az, hogy a fiam a nő előtt meséli: “apa azt mondta este, hogy anya meg te a mi kajánkat eszitek” (a te a nagylányom) már beletartozik ebbe a kategóriába. Szóval erre már csak hab a tortán, hogy a kőkeményen megspórolt pénzemet az e havi egyébbel együtt elvette tőlem. Ne szépítsük, kilopta a pénztárcámból….
Öt óra, a postán. Ott picsogok, miközben Nándi tehetetlenül néz. Utálja, ha bőgök, de igenis nagyon rosszul érint, hogy én leveszem az összes pénzt a számláról, hogy azonnal fizethessünk, ha mehetünk, mert a hétvégén már együtt szerettem volna lakni vele. Ha csak erre gondolok, tényleg bőghetnékem támad, mert miért is ne?
A padlóról felfelé visz a vonat. És most Nándi az, akiből erőt merítettem. Lenyugodtam mellette, vettem pár mély levegőt, és elsétáltunk kéz a kézben a munkaügyi központhoz. Igen, még most is ott van narancsszín plakáton a hirdetés: Azonnali kezdéssel! Még szerencse, hogy dolgoztam már baromfi-feldolgozóban, így tudom, mire számoljak. És nem adjuk fel a költözést. Fájó szívvel ugyan, de elkezdtem meghirdetni a babáimat. El kell adjam őket, és mihamarabb össze kell kaparjam azt a nyolcvanezret, amit kilopott tőlem, míg mosogattam. Ez Géza. Ide süllyedt. Lop. Tőlem… Így pénzzé teszem a gyűjteményem kedves darabjait.
Egy korszak lezárult, és felveszem a kesztyűt. De biz’ Isten, olyat vágok oda neki, amitől nemcsak padlóra kerül, de többet onnan fel sem áll. Mert ÉN erős vagyok! És ÉN túlélő vagyok! Ő meg csak egy nyomorult kis féreg, aki az ÉN hátamon mászott fel oda, ahol most van.
Meséltem már, hogy apósom csak akkor írt alá kezesnek a drága egy szem fiacskája részére, mikor összejöttünk? Lesz pénzem, hogy olyan ügyvédet fogadjak, aki kijárja azt, hogy mi a szerződéskötéskor egy lakcímen laktunk, szóval lehet, jár innen nekem is valami. Nem kellett volna, de mondtam, felveszem a kesztyűt. Ezen a harctéren kőkemény edzést kaptam, és amilyen a mosdó, olyan a törölköző.
Ha harc, hát legyen harc!
Csináld! Még!
2014 február 28. | Szerző: LénA
És igenis, csinálja! Hetem siratós részét tökéletesen ellensúlyozza, hogy Nándi tényleg látványosan kapaszkodik, velem együtt. Azzal kezdődött, hogy búcsút intett számomra tetszetős körszakállának, amelyet kezdett benőni a rendes is. Az ultimátum hetében döntött, és ennek megfelelően új hatalomra tettem szert, ez pedig a fölötte való befolyás lett. Szombaton tesztelés alá vetettem. A fodrászhoz készült, és odaadtam a bankkártyámat, meg a pin kódot. Kíváncsi voltam, mennyit vesz le, mennyit ad vissza, amolyan apró bizalom teszt. Átment rajta! Akkor beszélgettük a tesójával, hogy rá kellene venni, költözzön be átmenetileg az egyik ingatlanba, ami üresen áll, és a fennhatósága alá tartozik. Rajtam ne múljék!- csaptam bele gondolatban a kezébe, és finoman duruzsolni kezdtem szerelmem fülébe: Aggódok érted, biztonságban szeretnélek tudni. Eredmény: Tegnap délután közös pályafutásunk során először lettünk úgy egymáséi, hogy senki nem zavart, nyithatott ránk, vagy bármi. Csodálatos volt. Ma délután megint jártam nála, és igen, ellógtam este is egy kicsit. Ami ezzel gond, hogy egyre nehezebben válok el tőle…
Nándi nővére támogat minket. Így nagyon rosszul esett, mikor Géza mást nem tudott tenni, mint az ő pár perces látogatását állította úgy be, mintha nem is tudom… A szavai: ” a testvére se édelegjen a gyerekekkel!” Csak öt percet volt itt, és egy-egy mondatot váltott a gyerekeimmel. Szóval kiborultam, ahogy kell, mert ok nélkül támadta. Munkát is kapok tőle, szóval na.
Ma csütörtök van, hétfőn írtam a fenti sorokat. Azóta minden délutánt Nándival töltök, kisebb-nagyobb megszakításokkal, mert minta apu képes volt kiíratni megint magát táppénzre, csak lássa már mindenki, hogy ő mekkora frankó, a gyerekeiért élő ember. Ez a kirakatozás ismerős, a nagylányom apja pontosan ugyanígy cselekedett, és Géza bukása is előre borítékolható… Tehát a kedvesem látványos változáson megy keresztül. ennek örülök, mert őszintén, semmi nem ad nagyobb erőt, mint amikor a fülembe súgja, hogy “édesanyámat elvesztettem, de téged kaptalak helyette”. És igen, voltunk a temetőben is, az anyukája sírjánál. Csodálatosan érzem mellette magam. Tegnap este együtt álltunk be a zuhany alá, és nevetni volna kedvem, ha belegondolok: életem harminc két éve alatt nem zuhanyoztam így senkivel. Igazi, csodás, élvezetes második hónapos ünnepünk volt tegnap. 🙂
(Február 20)
Oldal ajánlása emailben
X