Zuhantam, és fel sem fogtam

2014 január 31. | Szerző: LénA |

Fáradt voltam. Leszaladt 17 kiló,  hullott a hajam, tört a körmöm. Nem tudtam magam odatenni többet Gézának, és állt a bál itthon. Folyamatosan lehangolt,  szinte a depresszióhoz hasonló érzések gyötörtek…

2013, szeptember első napjai. A közös legnagyobb lányunk elkezdte az iskolát, és vásárolni voltam a papírboltban, mikor elkezdődött. Káprázott a szemem, alig láttam,  nagyon furcsán éreztem magam. Hazáig a kerékpáromra támaszkodva reszkettem el, és mikor itthon Géza flegmán és a tőle megszokott bunkó módon odaköpte, hogy mi a f*sz bajom van már megint, csak annyit mondtam, hogy nagyon rosszul vagyok, és elmegyek az orvoshoz.

 

Ez nálam nagy szó. A háziorvosom évente egyszer-kétszer lát, többnyire a gyógyszerrel egy hét, anélkül hét nap elvet vallom, szóval tényleg nagyon rosszul voltam.  Megnézett, de minden rendben volt. A vérnyomásom első osztályú (jómagam erre, vérnyomás ingadozásra gyanakodtam), a kettes számú jelölt sem jött be, a vércukorszintem is tökéletes volt.  Közben megtudtam, ájulás közeli élményben volt részem, ettől egy kicsit megijedtem, mert én soha eddig nem ájultam el. Bizony, olyan kemény vagyok, hogy ezt sem engedtem meg magamnak…A doktornő adott vérvételre beutalót, és áldja meg az Isten, amiért pajzsmirigy vizsgálatra is levetette a vért, mert a sima laborom olyan első osztályú volt, hogy komolyan felmerült bennem, mennyire szimuláns vagyok, és Gézának megint igaza van, csak egy lusta, trehány nőt vett el.

A másik eredmény tíz munkanap alatt készült el, és láttam,  az egyik érték mintha magasabb lenne, a másik alacsonyabb, de a tökéletes értékekkel bíró labor mellett azt hittem, ezzel sincs gond. Az orvos ellenben igencsak kikerekedett szemmel nézett hol a papírra, hol rám, majd miközben kinyomtatott pár beutalót, közölte, a pajzsmirigyem olyan nagyon alul működik, hogy szinte le is állt, emellett nem le, hanem felszedni illett volna 17 kilót. Nos,  szörnyű, de boldogan léptem ki a rendelő ajtaján, mert tényleg bajom van, nem egy rohadt szimuláns vagyok.

Csak szerintem röhejes az, ha annak örül valaki, hogy tényleg beteg, és ezt a kedves “én vagyok a világ legfrankóbb embere, hozzám képest mindenki egy nulla, és csak az én betegségem a betegség, mindenki más szimulál!” férjecskéje orra alá dörgölheti?

Nos, én  -végre- boldog voltam, mert  itt volt a kezemben a papír, hogy bajom, komoly gondom van. És igen, ezzel egy időben újra napirendre került  bennem a válás gondolata, mert jó  netbúvárhoz illően azonnal kigugliztam a pajzsmirigy alul működésről mindent. A következő vizsgálati eredményeim biztatóak lettek, nem volt gyomor vagy vastagbélrákom, ami a hatalmas súlyvesztés mögött állt volna, így megnyugodtam, nem túl rövidre szabott az életem. Elkezdődött a kezelés, és a tervezés. Fél évet adtam magamnak, a tavasz jegyében Márciusra tűztem ki az újrakezdést. Nándi ekkoriban még nagyon nem volt a képben. Nem miatta akartam válni, ez egy sokkal régebbi történet…