Jövőkép

2014 január 31. | Szerző: LénA |

Tehát, megtörtént. Szerelmes lettem, élvezem, lubickolok benne, még akkor is, ha ezzel magamra haragítom a világot. Persze nem a világot haragítottam első sorban magamra, hanem a sógornőmet és valószínűleg anyósomat, akit egy ideje más szemmel kezdtem nézni. Mikor nyugdíjba vonult, jó egy évvel apósom után, rájöttem, honnan van Géza fene nagy egója, és viselkedése. Apósom épp úgy viselkedik anyósommal, ahogy ő velem, csak van két hatalmas különbség: Én nem vagyok szívbajos felszámolni ezt, és igen, én baromira nem fogok beletörődni, hogy, hát ezt adta a gép, ezt kell tűrni. Ehhez meg én vagyok túl Ego.

 

Támogatóim is vannak. Sőt, szerintem mindenki, akit az itt töltött évek alatt megismertem, és csak egy kicsit is belelátott az életünkbe, nos mellettem áll, és ha kell, jön segíteni. Ilyenkor érzem, mennyire szeretnek az emberek, és ez nagyszerű dolog.

Nándi gyereket akar. Én talán nem, habár mivel  a mostani hormonszintemmel még mindig meddőnek számítok, ez a kérdés voltaképp lényegtelen. Ami meglepett, az az első éjszaka volt. Nem védekeztünk. Lehet fej fogva a falnak rohanni, és szem-forgatni, hogy micsoda felelőtlenség, de higgye el nekem mindenki, nem volt az. Egyszerűen tudtam, most nem lehet gyerekem. Mégis evett az avas, és rákérdeztem, mi van, ha most becsúszik egy baba? (Más ennek az egy százalékától is  egyből babás lesz, na meg ugyan, mit mond?)

Levezette, hogy ő már öreg, nagyon meg kellene ezt gondolnia, meg  nem tudja, felelősséggel fel tudná-e nevelni. Nem tagadom, megkönnyebbültem, és már azon agyaltam, mikor is kell mennem az endokrinológushoz, mert konzultálni kell vele fogamzásgátlás ügyben, mikor az egy perces szünet után Nándi magához szorított egy kicsit jobban, és a keze lecsúszott a hasam aljára:

” – De ha összehoztuk, nem engedem, hogy elvetesd!”

A ledermedtem erre a legjobb szó. Azóta meg van őrülve. Egyrészt örülök, mert Géza ekkor sem babusgatott, mikor kismama voltam, és igen, megértem őt is, hogy ha legyen gyerek, akkor mihamarabb, mert szeretné felnevelni, másrészt még mindig nem igazán tudom, mi lenne, ha mégis pozitívat tesztelnék. A neve viszont megvan: ha most összejön, csoda lenne, így a kislánynevünk Dorka. Persze a csodababát ki is kellene hordani, de ezen ráérek akkor aggódni.

Az idő telik. Magamban folyamatosan tesztelem a szerelmemet. Legutóbb azzal, hogy bejelentettem, nem akarok hónapokat, de heteket sem várni. Legkésőbb február első hetében össze szeretnék bútorozni vele.

– Mit szólsz hozzá?

– Szóhoz sem jutok! Komolyan?

– Igen, komolyan.

– Ez minden vágyam!

 

Nos, ebben az esetben is előbbre vártam a most fogja magát, és kilép az életemből verziót, mint azt, hogy vasárnap már a tesójánál ülök, és arról beszélgetünk, segít nekünk mindenben. Ma péntek van, eltelt öt nap. Holnap megyünk megint hozzá, és a jövő héten költözünk. Össze!! Úgyhogy megyek is, és válogatom szét, mi az ami kell, és  mi nem.