Álmodtam…

2014 január 31. | Szerző: LénA |

Különleges fajta az ember. Sokan vagyunk úgy, hogy megérzünk, megjósolunk dolgokat, és bumm, azok meg is történnek.

Igazából beletörődni, és nem a világgá kürtölni, hogy gyerekek, képzeljétek mit tudok, na az a nem egyszerű. Kiforrasztani a hatodik érzékedet, kitanulni, hogyan erősítsd fel a meglévő alapot, lehetetlen. Sok ostobasággal találkoztam, így nem lesz belőlem szakképzett boszorkány. Igazából nem is mernék felelősséggel mások életében kutatni, és jósolgatni. Ha van örömhír, megosztom. Ha rossz hírem van, próbálok nem tudomást venni róla. Sajna azok is rendre bejöttek, ahogy  tisztában voltam az unokahúgom kismamaságával, még az előtt, hogy pozitív lett volna a teszt. Tudtam és kész.

Amire viszont abszolút nem számítottam, hogy közel húsz év után fog belépni az életembe az a személy, akiről kamaszlányként álmodtam. Soha nem láttam az arcát, csak nagyon jó volt vele. Tudtunk beszélgetni, nevetni, és ma, miközben a kávét öntöttem ki Nándinak, megremegett a kezem. Mondott valamit, és nekem bevillant, hogy én ezt már egyszer átéltem. Róla álmodtam!

Persze lehet kuncogni, de ki ne képzelte volna el az első időkben, hogy majd milyen lesz Ő?  Magas, erős legyen, de gyengéd, és tudja, mitől jó nekem, ne kelljen már mindent közölni vele. Többször is, mert elfelejti! Nos, Nándi ilyen. Tudja, mitől olvadok, legyen szó érintésről, vagy apró ajándékról. A kedvenc csokimmal lep meg, és szerelmes sms-t küld, én meg teljesen kész vagyok ezektől az apróságoktól. Megmasszíroz, pedig nem is kérem rá. És beszélgetünk. Nevetünk együtt, még akkor is, mikor épp az ölemben egy pillanattal azelőtt indította útnak a reménybeli gyereket, és ennek örömére a macska beleharap a lába ujjába. Az üvöltés után mondja, mi történt, és nevetünk, nevetünk percekig. Olyan csodálatosan boldog vagyok vele! A karja biztonságot ad, és én hosszú idő óta csak akkor nem álmodom, és alszom olyan mélyen, hogy a nyálam is kicsordul, ha ő ölel. Soha nem voltam ennyire tökéletes, mint vele, és ennyire nem voltam együtt senki mással. Fura dolog a szerelem. Pláne, hogy ez néha úgy érzem, több annál. Ez minden!

Gézának ennek fényében igaza van.: Én soha nem szerettem őt igazán. Tényleg soha nem éreztem úgy, hogy kiolvassa a gondolataimat, nem láttam a szemében megcsillanni valamit, amitől meg az én lábam gyengül el, és nem éreztem az sem, hogy szeret. Talán csak nem jól fejezte ki, de tényleg nem éreztem. Nándi… Ő más. Valahogy olyan egyszerű szeretni. mert ugyanazt teszi, amit én. Egy a szeretet nyelvünk, azt hiszem. És ettől olyan fantasztikus ez az egész. 🙂