Meddig tart?!
2014 április 10. | Szerző: LénA
Mit szépítsek, baromira bele vagyok az egészbe fáradva. Még mindig a csodás otthonban lakom, még mindig a férjemmel, még mindig nincs egy rohadt albérlet, ahová a négy gyerekemmel költözhetnék, Géza még mindig – és egyre jobban- egy irritáló köcsög, és ezzel vége is a rossz sorsomról való siránkozásnak. Mert van jó is.
Az első nesze neked egy adag a nyakadba a nagybetűs sorstól az volt, mikor kiderült, nem kapjuk meg a hitelt. A nyilvánosság előtt csendes, beletörődő mosoly, magányban bőgés, és kétségbeesett hiszti, hogy jaj, most akkor mi lesz? Mi lenne? Vadásszuk az albérletet. Nem jön persze össze. Aztán a lépcsőházak takarításával szereztem némi gyakorlatot a takarításban, és magánházas megbízásom is lett. Egy hónap után ez a megbízó hozta a következőt. Apró pénz, első lakás havi tíz, második havi nyolc ezres, de ezért a pénzért hetente 3-4 órát takarítok, miközben rutint szerzek, és őszintén, remélem, foglalkozási ártalom lesz nálam a rendrakás. A jó, hogy ezen megbízások és az elégedett tulajok újabb megbízásokat hoznak, így lassan, de biztosan összejön egy szép kis fizetés. A nagy fizetéshez egy picit több kell 🙂
Aztán meggyógyultam, azaz fél év múlva kell mennem az endokrinológushoz, az értékeim rendben vannak. Rákérdeztem a gyerek témára, mire az orvos közölte, hogy ha nem jött össze, ott más, nőgyógyászati baj van. Szóval ha a következő fél éveben sem jön össze, akkor soha. Nem mintha bánnám. Ja, és azóta két cikluson túl vagyunk, eredmény nélkül. Tényleg nem bánom, hogy nincs pici. Nem tudom, mit csinálnánk, így sem egyszerű.
Basszus, elfáradtam. Tavaszi nagy takarítás, hétvégén lomtalanítás, pakolás, válogatás, ez nem kell kell, ez még jó lesz, majd az “ez még jó lesz” dobozt átteszem a NEM KELL kupachoz, mert a büdös életben többet NEM fogom úgysem elővenni… Szóval fizikailag ürítem kifelé a kacatokat. Lelkileg nem olyan egyszerű, mikor meghallod véletlen a Férj szájából, hogy senkiházinak tart. A döbbenet másodpercei után ismét így áradozik rólam, és akkor ráébredek, tényleg eljött az ideje annak, hogy elváljunk. Ha neki az elmúlt tíz év csak annyit jelentett, amit a fejemhez vág, mi a frász értelme volt eddig is húzni? Mert ő sem talált jobbat? Mert kurvára kényelmes volt? Amikor két hétig rágta a fülemet, hogy mikor megyek a 90 napos terhes igazolásért, mert kell az adójóváíráshoz, nos, akkor nem voltam senkiházi.
Köszönöm a megtisztelést mindenért!
Minden napom hullámzik, és ez az ami fáraszt. Nem, tényleg nem az, hogy ma 4 lépcsőházat takarítottam fel, mert ezután valahogy jobban érzem magam, hanem pl. az egyik lakó először nem tudja, hogy hallom, és úgy ócsárolja a munkám a telefonba. Ma nekem címezte hogy nem oké a dolog, erre elkaptam még pár másik lakót is, akik megnyugtattak, tökéletesen elégedettek, ez a csaj dilis, ne is hallgassak rá! És igen, ma jött egy pozitív visszajelzés a másik házból is, hogy így még nem takarított senki, nagyon jó, ügyes vagyok. Ez sokat dob rajtam. Ilyenkor nem gondolok Gézára, meg a baromságaira.
Nándi elvonóra indul. Muszáj, de hála az égnek, önként teszi. Nagyon örülök, hogy felismerte, és akar is tenni a függősége ellen, én pedig ott leszek , hogy támogassam. Mert kell nekem! Amikor tiszta, csodálatos vele. Minden perc, minden óra. De amint nem az, meghülyül. Nem bánt, csak üldözési mánia tör ki rajta, beriasztózza a lakást, milliószor elmondja, hogy szeret, imád, ugye, nem hagyom el, és úgy kapaszkodik belém, szó szerint, mintha az élete függne tőlem. Ez leterhel, mert nem tudok mindig vele lenni, habár talán arra lenne szüksége.
Remélem, hamarosan jobban leszünk mind.
Szeretlek!!!!
2014 március 19. | Szerző: LénA
Mostanában sok időm van agyalni – hiába no, azért nem tudok ide ülni, mert tavasz van, és bejöttek az alkalmi melók – pl. lépcsőház takarítás, vagy főzőcskézés közben, és végre, három hónap után eljutottam addig, hogy felfogjam: Nándi tényleg szeret!
Igen, erre vártam egész életemben, hogy ne már mindig én legyek az, aki “jobban szeret”, aki ki is mondja, aki bizonytalan abban, mit érez a másik. Mert biztos szeret, ha elvesz feleségül, ugye? Géza olyan ritkán mondta ki a bűvös szót, hogy elég hozzá egy kezem is, ha meg akarom számolni. Sőt, talán egy ujjam, ha jól belegondolok. Ő nem a szavak embere. Na persze. Csak akkor, ha pocskondiázni kell, vagy leszólni, mert azt tökéletesen elsajátította.
Nándi ezzel szemben nem fukarkodik a bókokkal, és a szép szavakkal. Sokszor van úgy, hogy egyszerre szólalunk meg: Szeretlek. És tényleg szeret, nem is olyan rövid ideje. A pasiknál ez valahogy másként van, de már tudom, sokkal régebben kiszúrt, mint ahogy ez nekem feltűnt. Elért. És most már tudom, miért mutatott be korábban a testvérének, mint hogy az ágyába döntött volna. Mert már akkor tudta, mit akar tőlem: mindent. Nem csak néhány kellemes órát, ő velem akart lenni. És igen, mindent képes ezért megtenni, hogy az övé legyek. Vele, mellette legyek, mert így vagyunk ketten együtt jók. Nagyon jók.
Ma délután szerelmeskedés közben beragyogott minket a nap. Olyan csodás vele, még mindig annyira őrülten eszméletlen, hogy az szinte álomszerű. Érdekes tapasztalat teljesen feloldódva ölelni, csókolni, élvezni az együttlét minden pillanatát. Olyan meglepő, itt vagyok “vén fejjel”, és most jött el az ideje ennek is. Azt mondta nekem, én vagyok az igaz szerelme. És most már tudom, nekem pedig Nándi a nagy Ő. Bárcsak Géza is megtalálná az övét, és boldog lehetne! Persze ehhez meg kell tanulnia elfogadni azt, amit más nyújtani tud felé. Sajna ez a legnehezebb dolog a számára.
Házasodunk!!!!!
2014 március 13. | Szerző: LénA
Amikor sokadszorra is csalódnom kell, mert négy gyerekkel négyszerese az albérlet kiadásának kockázata, azaz NEM, köszi de majd másnak kiadjuk a lakást, szóval olyankor elmegy az ember kedve mindentől, és csak egy hozzám hasonlóan szerelmes, és belém zsongott férfi képes ezt a katatón állapotot elmulasztani. Csodásan ért hozzá, hogy terelje el a figyelmemet, és hogyan varázsoljon mosolyt borús ábrázatomra.
Nem csak én vagyok ám benne a lakáskeresésben, hanem a reménybeli sógornőm is, és ennek ma kézzel fogható eredménye is lett. Mivel hasonlóan sikertelen volt a gyerekek létszáma miatt, más megoldásra gondolt. Ma pedig megnéztük a reménybeli otthonunkat. Csodálatos! Bútorzva vesszük meg, segítséggel, de a miénk lesz, és így heteken belül összeköltözhetünk Nándival! Annyira boldog vagyok, hogy arra nincs is szó! Remélem, minden gyorsan lerendeződik, és hamarosan költözünk. Remélem, ez már csak egy-két hét lesz! Annyit kibírok!
Ezt március ötödikén mentettem el vázlatként. Az idő lassan telik, kivéve, mikor Nándival töltöm, mert akkor rohan, egy óra alatt eltelik négy-öt is akár. Ugye, ismerős? A szerelem kegyelmi állapota, és erre most szükségem is van, mert az élet mérlegén bizony a nagy mindenható az egyensúlyra törekszik. Jelen esetben ez annyit tesz, hogy ami jó történik velem, arra kegyetlenül jön Géza, és mindaz, ami még a házasság címszó alatt fut. Illúziói senkinek ne legyenek, amilyen sokat lehet, annyit töltök a családi “fészken” kívül, mert Géza beszélgetései lekorlátozódtak arra a monológra, mely ekképp hangzik:
“Nekem csak a gyerekek maradnak, háromért hármat, csak az ő érdeküket nézem, azt akarom, ami nekik a legjobb” .
A háromért hármat bővebben is sikerült kifejtetni vele. Úgy érti, nekem ott lesz a nagylányom, Nándi, és az új élet. Ja, értem. Most bezzeg elillantak a “Te akartad jobban őket, tudtad, mit vállalsz” kezdetű, és lényegében arról szóló mondatok hogy ő bizony nem fog felkelni a forma egy nézése közben teát adni a gyereknek, akkor sem, ha én aznap épp hajnali háromtól voltam talpon…
A nap kellemesebb részét tervezéssel töltjük, Nándival.:
Nem kell tévé.
De, a mi szobánkban lesz.
Nem, oda se.
Na jó, ott se lesz. 🙂
Meg tudom győzni 😀 Már kezdem nemcsak megszokni, de el is hinni, hogy én vagyok az igaz szerelme, és még soha, senkit nem szeret így, mint engem. Csodálatos még mindig, és alig várom, hogy megkapjuk a kulcsokat. Én már holnap költöznék. 🙂
Egy héttel később…
2014 március 2. | Szerző: LénA
Gézával volt egy olyan típusú veszekedésünk, amelynek végén lángba borult aggyal indultam kirámolni az első utamba kerülő élelmiszerüzletet. Külön konyha, nincs mese. Ez is csak addig volt jó, míg az általam bevásárolt cuccokból megfőztem, és hát úgy gondoltam, jogom van ebből a kajából annak adni, akinek én akarok, mert a gázon és a vízen kívül mindent én szereztem hozzá. Géza nem így gondolta, ennek lett egyenes következménye, hogy hétfő óta jövőbeli sógornőmnek és vele együtt az egész családnak én főzök, Nándinál. A dolog nagyon bejött, és lubickolok a főzőtudományom magasztalásában, és mondhatom, elégedett mindenki.
Azért persze ez nem egy habos torta még mindig, férjem legújabb adaptációja a “sokba kerültél nekem, és én azért dolgoztam, mert te két kézzel szórtad a pénzt!” Na, ezt hallgatva (mint egy beakadt lemezt), csak azért nem röhögtem el magam, mert bevallom, bevettem két szem nyugtatót egy órával a “haza”jövetel előtt.
Aha. Mikor összejöttünk 150 ezer ft volt az A hitele. Amiből akkor lett 300, mikor felmondták a B hitelét, és neki egy összegben ki kellett fizetnie. A teljes összeget viszont úgy tudta kifizetni, hogy a családján, rajtunk spórolt. “két munkahelyre jártam el!” – Na igen, hogy az egyik jövedelmet eldobálhassa a játékgépbe. Keserűen jegyeztem meg Nándinak, hogy én akkor mondtam, szóltam neki, hogy nem lesz jó vége, de el sem jutott a füléig.
Most már tudom, kár is emészteni magamat ezen múltba nyúló vádaskodásokon, meg sár dobálni sincs értelme. Ma bezártam egy ajtót…
Csináld! Még!
2014 február 28. | Szerző: LénA
És igenis, csinálja! Hetem siratós részét tökéletesen ellensúlyozza, hogy Nándi tényleg látványosan kapaszkodik, velem együtt. Azzal kezdődött, hogy búcsút intett számomra tetszetős körszakállának, amelyet kezdett benőni a rendes is. Az ultimátum hetében döntött, és ennek megfelelően új hatalomra tettem szert, ez pedig a fölötte való befolyás lett. Szombaton tesztelés alá vetettem. A fodrászhoz készült, és odaadtam a bankkártyámat, meg a pin kódot. Kíváncsi voltam, mennyit vesz le, mennyit ad vissza, amolyan apró bizalom teszt. Átment rajta! Akkor beszélgettük a tesójával, hogy rá kellene venni, költözzön be átmenetileg az egyik ingatlanba, ami üresen áll, és a fennhatósága alá tartozik. Rajtam ne múljék!- csaptam bele gondolatban a kezébe, és finoman duruzsolni kezdtem szerelmem fülébe: Aggódok érted, biztonságban szeretnélek tudni. Eredmény: Tegnap délután közös pályafutásunk során először lettünk úgy egymáséi, hogy senki nem zavart, nyithatott ránk, vagy bármi. Csodálatos volt. Ma délután megint jártam nála, és igen, ellógtam este is egy kicsit. Ami ezzel gond, hogy egyre nehezebben válok el tőle…
Nándi nővére támogat minket. Így nagyon rosszul esett, mikor Géza mást nem tudott tenni, mint az ő pár perces látogatását állította úgy be, mintha nem is tudom… A szavai: ” a testvére se édelegjen a gyerekekkel!” Csak öt percet volt itt, és egy-egy mondatot váltott a gyerekeimmel. Szóval kiborultam, ahogy kell, mert ok nélkül támadta. Munkát is kapok tőle, szóval na.
Ma csütörtök van, hétfőn írtam a fenti sorokat. Azóta minden délutánt Nándival töltök, kisebb-nagyobb megszakításokkal, mert minta apu képes volt kiíratni megint magát táppénzre, csak lássa már mindenki, hogy ő mekkora frankó, a gyerekeiért élő ember. Ez a kirakatozás ismerős, a nagylányom apja pontosan ugyanígy cselekedett, és Géza bukása is előre borítékolható… Tehát a kedvesem látványos változáson megy keresztül. ennek örülök, mert őszintén, semmi nem ad nagyobb erőt, mint amikor a fülembe súgja, hogy “édesanyámat elvesztettem, de téged kaptalak helyette”. És igen, voltunk a temetőben is, az anyukája sírjánál. Csodálatosan érzem mellette magam. Tegnap este együtt álltunk be a zuhany alá, és nevetni volna kedvem, ha belegondolok: életem harminc két éve alatt nem zuhanyoztam így senkivel. Igazi, csodás, élvezetes második hónapos ünnepünk volt tegnap. 🙂
(Február 20)
Fel, fel, a végtelenbe és tovább!
2014 február 15. | Szerző: LénA
Endorfin felhők. Szikrázó napsütés, tavaszi hangulat, siker siker hátán, mosoly, béke, és ragyogás. A napjaim egyre jobbak, pláne, mikor megtudok biztató infókat, mint például azt, hamarosan jól jövedelmező varrásba is belefoghatok. Fantasztikus! Tehát megoldódik a munkahely problémám.
Aztán ott van a másik, ami a párkapcsolati része az életemnek. Nándi tegnap volt egy hölgynél. Igazából nem tudom, kicsoda, és mit is csinál, de valami meditációs és lelkis dolog, na meg ami nagyon megmaradt, az a számmisztika. Életem szerelme teljesen feldobva számolt be arról, mennyire összeillünk. Az én találkozóm pénteken fél nyolckor esedékes.
Szombat
Az elmúlt hét összességében nagyon élménydús volt, nem hiába maradtam el az írással napok óta. Tehát, Nándival minden délután titokban találkoztunk. Ez idő alatt letudtam a nehéz napjaimat is, és közbe jött egy Valentin nap is. Én tegnap voltam Marcsinál, fél nyolctól fél tizenkettőig ott ültem. Így visszagondolva, ő amolyan lélekgyógyász. Nagyon sokat segített nekem, pláne, mikor kiderült, Nándi retteg attól, hogy engem elveszít, és nagyon szeret. Mellettem bármire képes, és habár rengeteg munkát kell fektetnem a kapcsolatunkba, képes leszek erre, mert meg tudom kétszerezni a bennem rejlő erőt. Jelentem, megtörtént. 24 óra telt el, és tényleg képes vagyok túlszárnyalni önmagam.
Tegnap mindezen kívül Valentin nap is volt. És igen, kaptam egy szeretlek feliratú bögrét, de aminek ennél is jobban örültem, az Nándi telefonban elhangzott kijelentése volt: Az idén feleségül szeretne venni. Aztán minden józan észt sutba dobva három hét után újra egymásba feledkeztünk, ma pedig ellógtuk az egész napot együtt. Kell-e ennél több a szárnyaláshoz? Jelenleg nekem nem 🙂
Kapaszkodj, körmöd szakadtáig!
2014 február 13. | Szerző: LénA
És fogd meg a feléd dobott kötelet, hogy a gödör mélyéről könnyebb legyen a fölfelé vezető út. Persze az is fontos, hogy észrevedd, ha dobnak feléd egy kötelet, na meg az is, amit a dilidokim írt a saját könyvében: ” A gödör mélyén üljünk le, és igyunk meg egy kávét”. Oké. Ezzel szemben én azt állítom: a gödör mélyéről felfelé visz az út, csak azt nem tudod, mikor érsz a mélyére. Én sem éreztem konkrétan azt, hogy na, most ez az a mély, ahol nekem meg kel inni azt a kávét. A fölfelé vezető útról visszatekintve látom, hol kellett volna meginni a képletes feketét, de mint annyi mindent, ezt sem bánom.
Az én gödröm feneke ott volt, mikor kipötyögtettem a három havi béta blokkolómat, azzal nem titkolt hátsó szándékkal, azt mind beveszem (90 szem), és mivel csak 25 milligrammos, a biztos hatás érdekében nemcsak felbontom, de keményen meg is csapolom Géza nagy becsben tartott 10 éve a szekrényen várakozó Jack Daniels-ét. Némi kólával, hogy le bírjam nyelni, és ne rókázzam ki, mielőtt a gyógyszer felszívódna. Mivel nem igazán bírom a piát, eszembe jutott, hogy összetöröm a bogyókat, úgy felgyorsítom a felszívódást, de akkor meg nem tudom bevenni. Szóval, amíg így agyalgattam, jött egy sms: “szeretlek” – csak ez állt benne, és akkor mintha valaki lekevert volna egy hatalmas fülest, úgy tértem észhez. Mi a fenét művelek? Hogy tehetem ezt? Az összes tablettát besöpörtem az első kezembe akadó tasakba, és eltettem nehezebb időkre. Ki tudja, egyszer lehet, nem lesz ami vissza tartson, de akkor volt. Tehát amint megráztam és úgy döntöttem, mégse hagyom magam, szép lassan minden kezdett jobbá lenni.
Géza ideges. Mert látja, ahogy ülök a gépnél, tervezek, szabok-varrok, olyan elemi erővel, ami nem igazán hajtott eddig. Mert azzal foglalkozok, amiben jól érzem magam: pici ruhákat készítek. Szépeket, egyedieket, és a jövőbeli munkaadómnak is elnyertem a tetszését. Mi kell még?
Őszintén, tudom, mi kell. Nándi sms-ei, hívásai. A titkunk még mindig az, mert van egy olyan segítőnk, akinél tudunk lopni pár percet. És most ez is elég, mert láthatom. Még láthatom. Az elvonóra a tanfolyam befejezése után vonul be. Akkor lesz csak igazán kemény, de megcsináljuk. Mert együtt jók leszünk, és bizony meg kell küzdenünk egymásért, azért, hogy boldogok legyünk.
Tényleg megerősödtem. Nyugodt vagyok, és határozott. Tudjátok, a túlélés meg a padlóról felállás sokadszorra már szinte rutinosan megy 🙂
Külön utakon
2014 február 13. | Szerző: LénA
Szőke királyomnak meg kell küzdenie ugyanúgy a démonjaival, mint nekem. Én azt hiszem, túl vagyok a nehezén, és olyan kemény lettem, mint az edzett acél, kis költői túlzással élve simára csiszolt, borotvaéles és halálos pengévé kovácsolt mai koromra az élet. De ő még előtte áll ennek. Az elmúlt napok alatt sok minden felmerült vele kapcsolatban bennem, és megíródott az elbocsátó szép üzenet.
Nem tudtam bízni benne, mert sajnos nem volt elég erős. Így vasárnap nem túl reményteli szívvel indultam el a nővéréhez, abban a betonbiztos hitben, hogy mi ma bizony nem találkozunk. Hát, szégyen, vagy sem, kitálaltam Marikának, hogy kérlek, ez és ez volt, ő meg… Minden intim titkunk elárulja, bárkinek, ha iszik. Mert ivott. És én ezen teljesen eldurrantam. Nagyon. Be akartam komolyan fejezni, és bármennyire is szerettem, ezt nem akartam megint. mert a nagylány apja sem bántott, csak ha ivott. Nem vagyok hajlandó megint beleesni egy rossz, a pia miatt tönkremenő kapcsolatba.
Egészen addig jól is ment a dolog, míg Ő meg nem érkezett. Habár igyekeztem nem Nándira nézni, a jelenléte elég volt ahhoz, hogy elgyöngüljön a szívem, és Marika jelenléte meg ahhoz, hogy ne ugorjak a nyakába, nyomjak le két hatalmas pofont, és csókoljam utána össze. Viszont megkapta a kiosztást:
“Léna a tűzbe menne érted, szeret, és ő az egyetlen esélyed, hogy normális életed legyen!
Önként. Elvonóra. Helyrejöttök külön, és akkor együtt… Te most egy rossz pont vagy az ő életében, de ha lája, hogy van értelme, kitart!”
Ezek, címszavakban. Tegnap szakítottunk. Hivatalosan, a külvilág felé próbálom ezt leadni, de nem megy. Szeretem, csessze meg, és igen, titokban találkozunk. Ma már mert adni egy puszit. 🙂 Nincs csók, csak egy gyors, lopott ölelés. Hiányzik nekem, de muszáj volt sarokba szorítani. Mert igenis vele akarok lenni. De ehhez neki is meg kell a maga harcait vívni, és végül elnyerjük majd a jutalmat: egymást. Tisztán, függetlenül, és erősen. Egymásért kitartóan, együtt, közösen, bízva, és letudva a múlt démonjait. Külön kell megerősödni, hogy együtt majd legyőzhetetlenek legyünk.
És egy újabb hír: Nincs baba. Hála a magasságosnak! Igazából a pirosló paca láttán elöntő megkönnyebbülés egyből tudatosította, hányadán is állok a kényes kérdéssel.
-Hétfő-
Köszönet értük, nektek, mindenért!
2014 február 8. | Szerző: LénA
Békés, nyugalmas este van. Érdekes módon ki vannak simulva az idegeim, pedig ez a mai nap nem volt épp a kedvenceim közül való. Persze, nem mintha mostanában bármelyik is az lenne, de vannak igazán jó pillanataim is.
Meséltem a babagyűjtő dilimről dióhéjban. Hát, 2011 Augusztusában indítottam a blogomat (egy másik platformon), ami azóta rendesen elszabadult, és csodás kis közösséget vonzott be. Nagyképűnek tűnhet, ha azt mondom, van szerepem abban, hogy elkezdődött valami, ami nekem amolyan végcél: hogy a Barbie babák ne csak a negatív jelzőket kapják már! Akik csatlakoztak a babagyűjtemény nyílt bemutatásához, mind-mind fantasztikus emberek, Isteni tehetséggel! Babaruhákat készítenek, háztartási “hulladékból” bútort, sőt, van aki agyagból csodálatos mini süteményeket, és kajákat is készít. Nos, a mi világunkban Barbie a kreatív énünk eszköze. Ruházzuk, lakberendezzük, asztaloskodunk, építészkedünk, és történeteket készítünk, mindenki a maga egyedi személyiségét adva bele. Jó, mert nincs két egyforma, és mert mindenkié érdekes, izgalmas, és kíváncsian várjuk, hogyan folytatódik. Nos, ebbe az idillbe robbant a cuccolás. Menekíteni kellett a kedveseimet, és az értékeseket, mindössze a két leg-legkedvencebb maradt itthon, meg az apróságok. És akkor jött az összefogás ereje!
Visszatérve az eredeti mondandómhoz: tavaly augusztusban megrendeztük az első babagyűjtő talit, ami Füzesabonyban volt, és a barátnőm -mondhatni testvérem- otthonában lett megtartva. Gézának nagyjából három hónapon keresztül hetente kétszer ellőttem, hogy “aug. 25-én elmegyünk, és csak 27-én jövünk haza”, de a tali hetének hétfőjén úgy nézett rám, mint borjú az új kapura. Ha szégyen, ha nem, pénteken a Füzesabony felé tartó buszon ülve sírva fakadtam. Hogy igen, itt vagyunk, megyünk, megcsináljuk. Csodás érzés volt! Az egész ottlét, a találkozó, a többiek. Megismertük egymást, miközben még sosem láttuk a másikat, és egyből megvolt az a közös hang, pedig féltünk, majd ülünk ott, mint a sült hal. Mindenkinek kellemes emlék maradt, és az idén nálam lesz a következő találkozó. Azt írtam ki, az otthonomban. Ahol még most is dekkolok, minden, csak nem otthon. Számomra soha nem is volt az.
Tehát, a gyűjteményes blogomba végül kiírtam, hogy eladom a drága babáimat. És akkor megtörtént, összefogtak értem a babás barátaim! A tesóbarátnőm megvett tőlem pár holmit, hála érte, hogy hozzá kerülnek! Majd csodálatos volt olvasni, ahogy az egyikük felajánlja: megveszi tőlem a nagyi babát ( külföldről hozattam be, itthon olyan ritka), és bármikor visszavehetem, a másik megadta egy nagyszerű oldal elérhetőségét, amiről frankó kis felvilágosítást, és ha kell, tanácsot is kapok, és jött felajánlás a másik eladásra kínált babám helyett egy ugyanolyan. Nincs annál jobb érzés, mikor írnak, megveszik a babát, és tudod, jó helyre kerül, pláne, mikor írnak, hogy ha bármit tudnak, segítenek.
Köszönet értük! Ők azok, akik beálltak körém, és nem is tudják, de a hónom alá nyúlva húznak felfelé, hogy megint a talpamon álljak. Soha nem tudom nekik eléggé meghálálni!
Köszönet minden biztatásért, és támogatásért, mindenkinek!
17 nap
2014 április 27. | Szerző: LénA
Olyan sok minden történik, hogy nem jutok ide. Megváltoznak a dolgok, más szemszögeket is próbálok váltani, mély, és hosszú, majdnem meditatív utazásokat teszek, hogy helyes döntéseket hozzak. Elengedést tanulok újra, és „látást”, meglátni azt, hogy az elmúlt évek munkájának gyümölcsét nem MOST fogom learatni, és elengedést, hogy a „kertemet” más gondozza. Már nem fáj, és nem érzem úgy, hogy kitépik a lelkem a mellkasomból, mert jönnek a visszaigazolások a mindennapokból.
Persze, nem volt ez ennyire egyszerű, ezért is a majd’ három hetes hallgatás. Mikor legutoljára írtam, jó pár telefonon túl voltam, és besokalltam azon, hogy nem kapok a gyerekekkel albérletet, közben meg Géza ugye amint megtalált, jött, hogy Ő akarja a gyerekeket. Szóval, eljött a pillanat, mikor megért bennem: Nesze, vidd őket. Én meg majd röhögök kárörvendően a markomba, mert habár mint említettem, folyamatosan kitúr a kicsinyeim közeléből, néha azért neki is el kell mennie dolgozni, és akkor Kánaán van.A gyerekszobában lakom, ahol nem megy a TV, mert a tönkrement DVD lejátszó memóriakártya olvasó része jó, és én zenét hallgatok, szóval nem szeretnek itt a gyerkőcök. Apa felpakolt 3 doboznyi játékot, és ott két TV van, sokszor egyszerre megy mindkettő, az egyiken nézik a gyerekek a mesét, a másikon apa néma üzemmódban a Forma 1-et, pl.
Azért van Kánaán, mert délutános héten egy-két nap után megérkeznek a csibéim, sorra, egymás után, és a gyerekszobában, a régi jó kis helyükön alszanak mind. Nekem még mindig szót fogadnak, velem még mindig nem vitáznak, és tizedét nem hisztizik, mint Édesapának. Pedig én most sem tömöm őket csokival, és mint mondtam, nem is megy a TV, szóval miattam jönnek, nem az extra engedményekért.
Tehát, a nem sikerül hónap után elkezdődött a sikerül hónapja. Két hete megkaptam az első állandó megbízásomat, nagyon jó órabérért takarítok egy kozmetikát, és a tulaj lakását, aki annyira elégedett, hogy minden héten megyek hozzá. Kétszer. Egyik nap a lakás, másik nap az üzlet. Holnap új hét kezdődik, és alig várom, mert kaptam egy fülest, és holnap egészen biztos be lesz kapcsolva a telefon, én pedig addig hívom, amíg fel nem veszik. Füles, egy tanyáról, nem messze innen, kicsi, elbírható földdel, inkább nagyobb udvarral. Elég nagy lenne. Igaz komfortosítani kell, de nem érdekel. Csak a miénk legyen!
Végül a nagy elhatározás: Azt fogom kérni a bíróságon, hogy a gyerekelhelyezést halasszák el egy évre. Mert ez idő alatt Apuka szépen elbukik, hiszen nem bír a gyerekekkel, én pedig könnyeden kialakítom az új otthonunkat. Nem volt ez egy egyszerű döntés, de jól megrágtam többször is. Ez lesz a legjobb. Minden nap bizonyítva látom, hogy a kihagyott éveket nem tudja pótolni. Nincs meg hozzá a képessége, és a megfelelő intuíciója, valamint a gyerekek felé nyitottság, hogy képes legyen kommunikálni velük. Innentől csak idő kérdése, hogy bedobja a törölközőt.
„Engedem, hadd menjen…”
És én nevetek a végén.
Oldal ajánlása emailben
X